Két nő, akiknek egy falu köszönheti a boldogságát

Létezik egy apró borsodi település, amely immár évek óta csodabogárként szerepel a hírekben. Egy ezerfős falu, amely folyamatosan fejleszt, megújít, és arra törekszik, hogy szellemi és fizikai erőforrásait kihasználva boldoggá tegye az ott élőket. A titok nyitja az oktatásban rejlik.

A település két „csodája” miatt vált híressé: az ún. hejőkeresztúri iskolai modell, valamint a közösségi gazdálkodásra építő zöldségtermesztési program, a Pro Lecsó révén. Látszólag egymáshoz semmi közük, közelebbről nézve azonban elválaszthatatlanok egymástól. A település két vezetőjét hívtam segítségül, hogy a titok nyomába eredjek. Demeterné Zeleni Enikőt 2006-ban választották polgármesterré, Kovácsné Dr. Nagy Emese pedig 2000 óta áll a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola élén. Mindkettőjük célja ugyanaz: jobbá tenni a falut, amelyben élnek. A tavasz egyik utolsó napján Hejőkeresztúrba látogattam. INTERJÚ.

Nem tudom nem megkérdezni: ha férfiak vezetnék Hejőkeresztúrt, akkor is itt tartana a település?

Biztos, hogy nem – vágják rá nevetve, szinte egyszerre.

Zeleni Enikő: De ez nem kritika. Mi abban vagyunk erősek, hogy sokszor fontos döntéseknél is inkább az ösztöneinkre hallgatunk. Összefogás, szeretet, következetes munka; talán ezek a legfontosabb hívószavak. És hogy végig csinálunk mindent, amibe belefogunk.

Nagy Emese: Így van. Akár település, akár iskola vezetéséről van szó, én azt látom, hogy egy nő általában végig viszi, amit elkezdett. A természetünkből adódik egyfajta bizonyítási kényszer, hogy mindent jól szeretnénk csinálni. Nem érdemes másképp. Az pedig nyilvánvaló, hogy ebből valami jó dolognak kell kijönni.

Z.E.: Nekem eszembe jutott még valami fontos: egy női vezető egy idő után rájön arra, hogy egyedül nem bírja a terhet. Meg tudjuk találni a megfelelő segítőket, és ezzel egy időben észrevesszük azt is, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképp látjuk a világot. Egy valaki önmagában nem érthet mindenhez.

N.E.: Ezzel teljesen egyetértek. Ugyan soha nem gondoltam, hogy én vagyok minden tutinak a megmondója, de amikor igazgató lettem, voltak határozott elképzeléseim, hogy milyen irányba vigyem az iskolát. Egy idő után eljött a pillanat, amikor azt gondoltam, meg kell, hogy osszam a környezettemmel a gondolataimat és jó helyetteseket kell magam köré vonni. Egyértelművé vált, hogy le kell osztani, amit csak lehet. Ez azért is fontos, mert a kollégák komfort érzetét növeli, ha érzik, hogy ők is döntéshozók.

Dr.Nagy Emese és Zeleni Enikő a Somogyi Réka selyemfestő által készített ’Virágzik a lélekfa’ című festmény előtt az iskola előcsarnokában

A település akkor került a média érdeklődési körébe, amikor kiderült, hogy a „hejőkeresztúri modell” néven ismert módszert alkalmazó általános iskolákban csökkent az agresszió és a hiányzások száma, erősödött a szülőkkel való együttműködés és nem utolsó sorban jobbak lettek a diákok eredményei. Mi a módszer lényege?

N.E.: Az egész akkor kezdődött, amikor észrevettük, hogy a gyerekek nem szívesen vesznek részt az órákon, ahol nem tudnak és nem is akarnak közreműködni. A Stanford Egyetem egyik módszerét adaptáltuk. A modell több pillérből áll: a csoportmunkára épülő KIP-programmal (Komplex Instrukciós Program) a tanórát, a táblajátékokkal a szabadidőt rakjuk rendbe, fontos a generációk közötti párbeszéd (amikor a szülőkkel közösen gondolkodunk), és nemrég beemeltünk egy negyedik elemet, az értő olvasás-tanulást. Képzelje csak, nemrég például azt vették észre a megyei könyvtárban, hogy százszor több könyvet kölcsönöz ki a hejőkeresztúri könyvtár – amely egyben az iskola könyvtára is-, mint a többi település!

Ez hogy lehet?

N.E.: Úgy, hogy a gyerekek tudnak és szeretnek is olvasni. Az órákon például ajánlhatnak olyan saját könyvet, amit a maguk örömére olvastak el. A táblajátékok is nagy sikerélményt okoznak. A programot tudásban és szocializáltságban heterogén csoportok számára találtuk ki. Szuper tehetséges gyerekek vannak az iskolában. A legutóbbi országos GO- és dámabajnokságon (kétféle táblajáték – a szerk.) is öt-öt aranyérmet hoztunk el.

Z.E.: Elsősorban nem is a versenyen van a hangsúly. Az a lényeg, hogy a tanárok olyan megmérettetésre viszik a gyerekeket, amelyben tehetségesek, és amit szeretnek. Lehet ez tánc, zene, képzőművészet, történelem, nyelvek vagy akár táblajáték.

N.E.: Így van. Pont az a módszer nagy sikere, hogy minden gyereket meg tudunk szólítani. A mai diákok inger-gazdag környezetben nőnek fel. Azt vettem észre, hogy a tanórákon 8-10 percenként tevékenységet kell váltani, különben a gyerek elveszíti a figyelmet. 45 percig hallgatni, ahogy a tanár beszél; ez ma már nem működik. Nálunk szerencsére egyre többször mondják a gyerekek, hogy akarnak tanulni, mert vannak kedvenc óráik.

Müllerné Csajbók Mária a családjával 2008-ban érkezett Miskolcról Hejőkeresztúrra, két gyermeke jár az iskolába, most első osztályosak. „Ikrek, Bogi és Lacika, mindketten kitűnő tanulók. Örülök, hogy ide járnak. Lacika nemrég az országos GO-versenyen első helyezést ért el, Bogi pedig hatodik lett ugyanitt. Nagyon büszke vagyok rájuk” – mondja az édesanya.

N.E.: Minden gyereknek megmutatjuk valamennyi táblajátékot. A pedagógus figyeli, hogy kit lehet kiválasztani és kivel érdemes versenyre történő nevelés tekintetében is foglalkozni. Mindenki előtt nyitva az út, és amit szeret, amiben ügyes, abban fejlesztik.

M.Cs.M.: Nekem a legnagyobb öröm az, hogy Bogi és Lacika is nagyon szeretnek iskolába járni. Nem kell harcolni reggelente, hogy elinduljanak.

N.E.: Nyugodt légkör teremtésére törekszünk, hogy szorongás nélkül tudjanak teljesíteni a gyerekek. Ezért szeretik az iskolát. A pedagógusok pedig azt mondják, hogy éppen ezért érdemes itt tanítani. Mi azzal tudjuk a tanárt motiválni, hogy ha kijön az óráról, akkor boldog. Más iskolákban ezt általában nem hiszik el, de tényleg így van.

És hogyan függ össze az iskolában alkalmazott módszer a közösségi zöldségtermesztéssel? Mert ha jól tudom, az előző inspirációt jelentett az utóbbi számára.

Z.E.: Valóban. A falu tanult az iskola példájából. Abból indultunk ki, hogy ha az iskolában sokféle gyerek tud együtt dolgozni csoportban, akkor miért ne működne ez a felnőttek szintjén is? A Pro Lecsó nem véletlenül jött létre. Tudatosan kerestünk olyan tevékenységet, amihez van adottságunk, és ez a kertművelés. Itt is az a lényeg, mint az iskolában: hogy segítsék egymást a közösség tagjai. Miért ne működnének azok a közösségformáló alapelvek egy felnőtt csoportban, amelyeket egy iskolában már sikeresen alkalmazunk?

Ma már egyre többen tudják, hogy Hejőkeresztúr egy sikeres falu. Vannak olyan települések, amelyek szeretnék megismerni a gyakorlatot? Át tudják adni a tudást? Egyáltalán: cél ez?

N.E.: Abszolút időszerű a kérdés, jelenleg ugyanis tizenöt olyan iskola van az országban, amely segítséget kért, hogy szeretné átvenni a módszert. Ezeken a helyeken már működik a program, és most képzünk újabb tizenegy intézményt Miskolcon és agglomerációs környezetében. Nincs olyan hét, hogy ne utasítanánk el iskolát, mert egyelőre nincs elég kapacitásunk, hogy tovább adjuk a módszert. Ez már túlnő a mi iskolánkon.

Úgy érzem, hogy nekem ebben erős társadalmi küldetésem van. Ha nekünk jó, miért ne lenne jó másnak is? Teszem a dolgom, mert nem vagyok elégedett azzal, ha csak Hejőkeresztúr van rendben.

Z.E.: Pontosan. Nem az a célunk ugyanis, hogy csodabogarak legyünk.

Pedig eddig valóban leginkább így tekintettek a településre…

N.E.: Ezen már túl vagyunk. Ez nem csoda, ezt csinálni kell. Hogy egy iskola mennyire sikeres, nem a településtől és nem is a gyerekektől függ. Hanem a pedagógusokon, de legfőképp a vezetőn. Az ő kompetenciáján múlik, hogy képes-e bevonni a kollégáit a módszer alkalmazásába.

Z.E.: Önkormányzati szinten ez ugyanígy működik. Hiszen mit vár el tőlünk a társadalom, a lakosok? Azt, hogy ez a falu élhető legyen, ne néptelenedjen el. Ehhez az kell, hogy az emberek itt jól érezzék magukat. Mi büszkék vagyunk arra, hogy az iskola híressé tette Hejőkeresztúrt. Ezt kutya kötelességünk meglovagolni. Ha egy falu valamiben erős, arra lehet építeni, annak a tapasztalatait fel lehet használni.

Hejőkeresztúr: a falu, amely tanult az iskola példájából

Akkor ez azt jelenti, hogy a módszer bárhol Magyarországon működhet, „csak” egy innovatív vezetőre van szükség?

N.E.: Abszolút. Sőt, azt is mondom, hogy mi kifejezetten erre „gyúrunk”, mintát szeretnénk mutatni másoknak. Mert látjuk, hogy ez működik. Miskolc egyik legjobb középiskolája jelentkezett nemrég, hogy szeptembertől meg akarják tanulni a módszert. Ez lesz a harmadik középiskola, amely csatlakozik hozzánk.

Z.E.: Ez a program az innovatív gondolkodásra készít fel. A gyerekeknek van jövőképük, céljuk. Ez az igazi eredmény. És habár a komplex társadalmi problémáknak mi csak egy részét tudjuk kezelni, az a fontos, hogy a gyerek sikeres és boldog legyen, és később megtalálja a helyét a munkaerőpiacon.

N.E.: Így van. A társadalom problémáját nem tudjuk megoldani, de az biztos, hogy visszahatunk a családokra. És ennek első jele, hogy a gyerekek rendesen járnak iskolába. A legfontosabb, hogy olyan munícióval lássuk el őket, hogy megállják a helyüket a felnőtt világban, és elhiggyék magukról, hogy mindenre képesek. Múlt héten az egyik felsőoktatási intézmény rektora látogatott el hozzánk, aki azt mondta, hogy szeretné, ha az intézménye pedagógusképzésében is megjelenne a módszer. A Miskolci Egyetem pedig már így képzi a hallgatókat. Kell ennél több?

Demeterné Zeleni Enikő polgármester asszony a pedagógusi pályát „cserélte” 2006-ban a vezetői pozícióra. Dr. Nagy Emese eredetileg mérnök végzettségű. Ma már az intézményvezetés mellett a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetének docense is, ahol a hejőkeresztúri módszerrel kapcsolatos kutatásokat végez.

 ***

A Pro Lecsó program, melyet a Pillangó Fejlesztések Egyesület 2009-ben dolgozott ki, másfél éves előkészítő munka után 2012-ben indult el először Hejőszalontán, 2013-ban Bükkaranyoson és 2014-ben Hejőkeresztúron. A Pro Lecsó program az ERSTE Alapítvány Roma Partnership program része.