Civilzóna

Örömszerzés másképp: adj élményt!

 

adj_egy_elmenyt

 

Végy egy élményt, adj hozzá egy kis segítő szándékot, majd fűszerezd meg egy csipet nyitottsággal!

A fenti „recept” egy egyedülálló kampány legfontosabb elemeit tartalmazza. Az Élményalap célja, hogy olyan platformot teremtsen, ahol lehetőség nyílik az „ép” és a fogyatékossággal élő emberek közötti párbeszédre. Úgy működik, mint egy banki alap, csak nem pénzt kell beletenni, hanem élményt. A képlet egyszerű: az élmény-megvalósítók összegyűjtik az élményeket, amelyek közül aztán a fogyatékossággal élők szabadon válogathatnak; ezt követően pedig jöhet a megvalósítás. A programsorozat küldetése: felkelteni a közösségben rejlő segítő szándékot, elősegíteni az egymásról szerzett közös tapasztalatokat, mindezek révén pedig támogatni a társadalmi el- és befogadást. A példaértékű kezdeményezést az elsősorban értelmileg akadályozott emberek számára támogató szolgáltatásokat és foglalkoztatási programokat működtető Fogd a Kezem Alapítvány indította.

„A fogyatékossággal élők gyakran elszigetelten élnek a többségi társadalomtól. Azt is tapasztaltuk, hogy a közösségek, a társadalom valamilyen szinten már befogadónak mondható, és az érintetteknek, vagyis a fogyatékossággal élőknek is meg kell tanulni, hogy merjék igénybe venni azokat a lehetőségeket, amelyek már nyitva állnak előttük” – magyarázza Pintér Csaba, mi inspirálta őket, amikor 2011-ben először indították a kampányt.

A Fogd a Kezem Alapítvány független projekt szakértője azt mondja, sokan vannak, akik nyitottak, elfogadóak a fogyatékossággal élők felé. Ezt szerették volna megmutatni. Mindezt olyan keretek között, amely valóban hiánypótló. Igazi, élmény alapú  találkozásokon keresztül összekötni azokat, akik szívesen ismerkednek a társadalom azon tagjaival, akikkel egyébként talán soha nem találkoznának. „A társadalom pont annyira befogadó, mint amennyire a fogyatékossággal élő képes arra, hogy elfogadja a helyzeteket. Folyamatosan, együtt fejlődünk” – mutat rá Pintér Csaba.

zold

A cél: felkelteni a közösségben rejlő segítő szándékot

Az országos kampány főszervezője idén a debreceni Revita Alapítvány, amely elsősorban társadalomtudományi kutatásokkal, humán szolgáltatás-fejlesztéssel és felnőttképzéssel foglalkozik. Sokat dolgoznak megváltozott munkaképességű-, illetve fogyatékossággal élő emberekkel, és munkájukat gyakran végzik hátrányos helyzetű térségekben. A Revita 2013-ban csatlakozott megvalósítóként az Élményalap kampányhoz.

Kapás Mónika, az alapítvány egyik munkatársa megerősíti Pintér Csaba szavait. Munkájuk során ők is tapasztalták, hogy a fogyatékossággal élők sokszor szeparáltan élik mindennapjaikat, félnek megjelenni, közösségbe menni. Mindemellett az „ép” emberek idegenkedése a fogyatékos emberektől pont abból származik, hogy a hétköznapok során nem találkoznak velük, nincs közvetlen kapcsolatuk, nem ismerik őket. „A program ezeknek az embereknek a találkozását segíti elő úgy, hogy az élmény felajánlói és az élményt igénybe vevők közvetlenül veszik fel egymással a kapcsolatot. A tolerancia kialakítását célzó szemléletformálás leghatékonyabb eszközei a közösen végzett, nem formális tevékenységek. Épp ezért tartjuk nagyszerű kezdeményezésnek az Élményalapot” – mondja Kapás Mónika.

A Revita számos kutatási és szolgáltatás-fejlesztési programot indított korábban, amelyek során minden esetben a helyi szakemberek bevonásával dolgoztak. A szakmai támogatás legfőbb célja így az volt, hogy a programok során megszerzett új ismeretek, képességek birtokában javuljon a munkájuk minősége. „Az Élményalap program is ehhez hasonló, támogató jellegű: nem az érintettek helyett valósítunk meg egy-egy tevékenységet, hanem közelebb hozzuk a fogyatékos és az „ép” embereket egymáshoz. A közös élmény megszerzésén keresztül megteremtjük egymás megismerésének lehetőségét; mindezt a társadalmi esélyegyenlőség növelése és az előítéletek csökkentése érdekében” – magyarázza Kapás Mónika. Hosszú távú céljaik között szerepel az adományozás új formájának népszerűsítése, illetve olyan civil hálózat létrehozása, amely a fogyatékos emberek társadalmi befogadását helyi szinten képes elősegíteni.

Szintén 2013-ban csatlakozott az Élményalaphoz a Kék Madár Alapítvány, amelyet még 1997-ben alapított egy idős pedagógus. A szervezet küldetése azóta sem változott: a munkaerőpiacról kiszorultak életminőségének javítása, valamint a családok tehermentesítése gyermekeik napközbeni ellátásával. Társadalmi vállalkozásként működtetik az Ízlelő családbarát éttermet, ahol szinte egyedülálló módon teremtették meg a fogyatékossággal élők tartós foglalkoztatási feltételeit és bizonyították sokoldalú munkaképességüket. Az étteremben tápértékben gazdag alapanyagokból, egészséges eljárással készített, valamint egyéni igényekhez is igazodó ételeket szolgának fel, mindezt családbarát környezetben.

A kampányhoz azért csatlakoztak, mert az alapítvány és az Élményalap által biztosított programok hasonló értékrendet képviselnek. A közös élmények lehetőséget nyújtanak az épek számára, hogy megismerjék fogyatékos embertársaikat, ezáltal csökkenjenek, megszűnjenek a félelmeik, előítéleteik.

Felejthetetlen élmények

És hogy milyen élményeket lehet adni, illetve kapni? „A korábbi években igazán sokszínű és változatos tevékenységeket biztosítottak a felajánlók: volt, aki fodrászatba vagy strandra, zenekari próbára vagy koncertre, de olyan is akadt, aki sétarepülésre vitte el az általa támogatott fogyatékossággal élőt” – meséli Mészáros Andrea, a Kék Madár ügyvezetője.

helikopter

Akcióban az Élményalap

Pintér Csaba számára az egyik legvonzóbb élmény az volt, amikor egy Pécs melletti kis településen, Cserkúton élő asszony hívott meg a portájára fogyatékossággal élőket, köztük egy születésétől fogva vak hölgyet. „Ő akkor 40 éves volt. Ott, a kertben lévő gyümölcsöket, magokat tapogatva találtak egy gilisztát, amelyet a vendéglátónk a vak hölgy kezébe adott. Kiderült, hogy korábban még soha nem találkozott ezzel az állattal. Felejthetetlen élmény volt látni valakit, aki életében először tapasztalt meg valamit, ami egy ép gyermek számára egészen természetes.”

Az Élményalap programjai során valamennyi esetben bebizonyosodott, hogy nem egyoldalú élményadásról van szó, amelyet a felajánlók tesznek, hiszen ők legalább ugyanannyi – ha nem több – élménnyel térnek haza, mint az élményt „igénybe vevő” fogyatékos személy. „Többen közülük napokkal később is felhívtak minket, hogy mennyire jól érezték magukat, és ők köszönték meg a lehetőséget a programban való részvételre” – számol be a tapasztalatokról Kapás Mónika.

Az Élményalap által nyújtott találkozások során mindenkinek változik a hozzáállása. A közös élmények hatására a résztvevők amellett, hogy jól érzik magukat, tanulnak is egymástól. A fogyatékossággal élő megtapasztalja, hogy a szeparációból kilépve nem sérül, hanem szeretetet és jókedvet talál. A felajánló pedig megtanulja, hogyan bánjon egy vak vagy siket emberrel, értelmi sérülttel, kerekesszékben közlekedővel. Ezt a tudást Pintér Csaba szerint csak ilyen közös élményeken keresztül lehet elsajátítani. „Nem szabad félni. Mindenki képes rá, csak figyelni kell arra, mit mond az érintett, hogyan tudjuk támogatni”- tanácsolja.

Azok, akik élményt ajánlanak, a környezetük számára is jó példát mutatnak. A cél, hogy minél többen kövessék őket, hiszen a saját lehetőségeihez mérten mindenki tud valamilyen élményt adni. Ehhez pedig nem kell más, csak egy csöpp nyitottság!

Az elmúlt években Budapesten, Pécsett, Győrben, Debrecenben, Szekszárdon és Szigetváron is működött az Élményalap, idén pedig még több csatlakozóra számítunk. Aki szívesen részt venne a kampányban, az alábbi linkeken tájékozódhat:

https://www.facebook.com/elmenyalap
www.facebook.com/pages/Kék-Madár-Alapítvány-Adj-1-élményt
https://www.facebook.com/revitaalapitvany

Fogd a Kezem Alapítvány

Az Alapítvány 1991-ben alakult azért, hogy segítséget nyújtson azoknak az értelmi fejlődésükben mérsékelten vagy súlyosan akadályozott fiataloknak, akik nagykorúvá válva az oktatási rendszerből kikerültek. Munkájuk célja a fiatalok kísérése azon a fejlődési úton, amely segíti őket ahhoz, hogy az emberi társadalom egészséges lelkületű, részben önálló, a mindennapi követelményekhez valamilyen szinten alkalmazkodni tudó tagjaivá váljanak. Pedagógiai felfogásukban ezért nem a fogyatékosság ténye kap hangsúlyt, hanem a fejlődésében akadályozott fiatalok emberi méltósága. A Fogd a Kezem Alapítvány 2013-ban elnyerte az ERSTE Alapítvány Társadalmi Integrációs Díj különdíját.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!