Miért kell hibáznunk ahhoz, hogy jó szülők lehessünk?

Remény, akarat, szándék. Kompetencia, hűség, szeretet. Gondoskodás, bölcsesség, halálfélelem. Mindannyian ismerjük e szavak jelentését, de vajon értjük is a működésüket? Miként lehetünk többek, ha ismerjük személyiség-fejlődésünk térképét? Hogyan ismerhetjük fel a családi működés zavarait? Kérdések, felismerések és önvizsgálat. A Feldmár Intézet legutóbbi előadásán jártam.

Nincs olyan ember, aki időről-időre ne állna meg, és ne gondolkodna el: melyek voltak gyermekkorának legfontosabb élményei, mi az, amit ebből az időszakból felnőttként magával cipel, és vajon mi az a tudás, amit maga is szeretne átadni saját gyermekének. A Feldmár Intézet zsúfolásig telt terme láttán úgy tűnik, a személyiség lélektan mindenkit érdekel; az első gyermekének nemrég életet adó édesanyától, a már többunokás nagymamán át, a gyermekét egyedül nevelő édesapáig. Gógl Györgyi pszichológus ezúttal a gyermekek viselkedészavarairól beszélt.

„Nincs olyan, hogy gyerek és az ő problémája. A gyerek valójában egy tükör” – kezdte előadását a pszichológus. Gógl Györgyi szakterülete a szimbólumkatatás, disszertációját a gyerekrajzok elemzéséből írta.

„Györgyi előadására tavaly nagyon sokan voltak kíváncsiak, akkor a gyermekrajzok hordozta üzenetekről beszélt” – tudom meg Huszár Annamáriától, a rendezvénysorozat szervezőjétől. „Az akkori sikeres előadás után úgy gondoltuk, ezúttal is olyan témát választunk, amely rengeteg szülőt érint.”

Huszár Annamária; fotó: Protzner György

A Feldmár Intézet 2006-ban indította első rendezvénysorozatát, amely 2015-től Nőkérdés néven fut. „Sokszor először az előadó személye körvonalazódik, s csak aztán a téma. Minden előadónktól azt kérjük, hogy az őt leginkább foglalkoztató témáról beszéljen” – mondja Huszár Annamária. „Tapasztalataink szerint nagy igény mutatkozik az előadások iránt, úgy gondoljuk, ha sikerül ebben egy állandóságot elérnünk, akkor széles rétegeket érhetünk el” – teszi hozzá.

Merjünk szembenézni a hibáinkkal!

„Arra elég hamar rájöttek a pszichológusok, hogy teljes rendszerben érdemes gondolkodni és azt kell vizsgálni, így tudjuk megérteni az ok-okozati viszonyokat. A család és a gyerekek kapcsán ez azt jelenti, hogy a gyereket körülvevő rendszer elsődleges hálója a szülői rendszer” – magyarázza Gógl Györgyi.

Gógl Györgyi; fotó: Protzner György

Vagyis az alapvető reakciókat és sémákat a szüleinktől sajátítjuk el. Mivel a gyerek első kapcsolata az anyával történik, nem véletlen, hogy a pszichológusok általában elsőként az anyai kapcsolatot vizsgálják, és csak utána a szülői viszonyt.

„Ha a szülő azt érzékeli, hogy valamilyen zavar van a gyerek viselkedésében, mindenképp azt kell megnéznünk, hogy mi a zavar a rendszerben. Ezért kell hálásnak lennünk a gyereknek, mert ő jelzi a viselkedésével, ha probléma van” – folytatja Györgyi. A pszichológus szerint fontos tudni, hogy ha jó szülők szeretnénk lenni, akkor hibáznunk kell. Mert a gyereknek arra is mintát kell adnunk, hogyan kell a hibát jól kezelni. Ez pedig nem megy tapasztalás nélkül.

Persze nagyon nehéz kimondani, hogy én nem vagyok rendben. Legtöbbször úgy érzékeljük, hogy mi rendben lennénk, ha a másik rendben lenne. Azt kell megértetni a szülőkkel, hogy ne vetítsék ki a problémát másra, hanem merjenek szembenézni azzal, hogy ők is hibázhatnak.

A „hibázás” egyébként többször is előkerült az előadás során. „Nincs olyan, hogy tökéletes szülő” – szögezi le Györgyi. „Soha nem hibást keresünk, hanem sokkal inkább rosszul megtanult sémákat, nehézségeket, változtatni valót.”

Amikor a test jelez

„A viselkedészavar egyfajta metakommunikáció, egy rejtvény. Ezért szoktam mondani, hogy mi nyomozók is vagyunk” – mesél tovább Györgyi. Habár egy előadáson általában kevesebb idő jut az egyéni kérdésekre, a pszichológus igyekezett valamennyi jelenlévőnek válaszolni. A gyerekkori viselkedészavarok kapcsán a legtöbb kérdés az ún. tik jelenségére vonatkozott.

Valószínűleg nincs olyan szülő, aki ne találkozott volna vele, hiszen rengeteg fajtája létezik. Ez egy olyan kényszerítő erővel ható, ismétlődő mozdulatsor, amely még nem vált személyiségzavarrá, de már jelző érékű. „A test kommunikációja, amikor valamit meg akar fogalmazni. Ilyen a bepisilés, a körömrágás, a hasfájás, a dadogás bizonyos formái, a hajtépkedés, a rendszeres éjszaki felriadás. Mind azt jelzik, hogy van egy olyan pszichogén háttér, amelyet jó lenne megvizsgálni. Ha a tik már a személyiségbe épülve fixálódik, akkor előszobája lehet a felnőttkori kényszer-betegségeknek” – magyarázza Györgyi.

„Ne képzelj el egy lovat!”

A gyógyulás kulcsa sokszor maga a változás, vallja Gógl Györgyi. „Én nem klasszikus terápiát csinálok, hanem a tágabb, feltáró diagnosztikai munkában hiszek. Vagyis hogy tökéletesen tárjuk fel, hogy mi áll egy zavar hátterében. Nem az a cél, hogy megállapítsuk, mi a baj, hanem hogy mi okozza. Sokszor már a felismeréssel megérkezik a változás és nincs is szükség terápiára.”

„A szülőnek abban kell segítenie, hogy a gyerek megértse a körülötte lévő világot” fotó: Protzner György

Egyértelműnek tűnik, de talán ritkán fogalmazzuk meg magunknak: nincs olyan szó, amely ne okozna bennünk változást. A nevelés egyik különösen sarkos pontja, hogy a gyerek tanuljon meg bocsánatot kérni. Ugyanakkor ritkán tapasztaljuk, hogy a szülő is megteszi ezt a gyerek felé. Pedig ha ez sikerül, akkor a gyerek számára a bocsánatkérést nem kíséri bűntudat.

Ezzel szorosan összefügg az is, hogy azt mondjuk a gyereknek, amit szeretnénk, és ne azt, amit nem szeretnénk. Nagyon nehéz ugyanis valaminek a tagadásában élni. „Ne rendetlenkedj!”, „Ne képzelj el egy lovat!” – ezzel olyan dolgok elé állítjuk a gyereket, amelyekkel nem könnyű megbirkózni. Márpedig a szülőnek abban kell segítenie, hogy a gyerek megértse a körülötte lévő világot.

„De honnan tudom, hogy mikor teszek jót?” – teszi fel a kérdést az előadás egy pontján egy kétgyermekes anyuka. Valóban, milyen jó lenne megtanulni, hogyan „működünk”! 

„Így van. Mégpedig azért, mert a személyiség is olyan, mint egy nyelv. Ha nem ismerjük, kommunikációs zavarok merülnek fel. Sokan például nem tudják, hogy kb. másfél éves korig nem lehet elkényeztetni a gyereket, csak tölteni. Hiszen később így válik bizalommal telivé.”

A berögzült társadalmi szokások olykor egyáltalán nem segítik a szülőket. Sokszor a félelmek elnyomják az ösztönt. Gógl Györgyi azt tanácsolja, hogy merjünk hagyatkozni a megérzéseinkre. „Nincs univerzális recept, de az egyéniség teljes mértékben feltérképezhető.” A cél ugyanis minden ember életében ugyanaz: megtalálni a harmóniát, amelynek egyik kulcsa, hogy egyensúlyt teremtsünk az ösztönök és a tanult szabályok között. Nem könnyű, de nem lehetetlen. „Csak” foglalkozni kell önmagunkkal.

A Feldmár Intézet előadás-sorozatáról és további programjairól az alábbi oldalakon lehet tájékozódni: www.feldmarintezet.hu, www.facebook.com/feldmarintezet

***

A Feldmár Intézet 2013-ban elnyerte az ERSTE Alapítvány Társadalmi Integrációs Díj különdíját.